NEFTI KFT.

Honda center

A Honda története

 

AZ ALAPÍTÓ- SOICHIRO HONDA  (HONDA Sōichirō)

mérnök, iparos, a HONDA Motor Co., Ltd. alapítója

1906. november 17. (Hamamatsu) – 1991. 08.05.  (Tokió)

 

Soichiro HONDA 1906. november 17-én szüleletett Komyo-ban, Hamamatsu-tól nem messze, egy kovács és egy szövőnő legidősebb fiaként.

Egyszerre volt kreatív álmodozó és józan paraszti ésszel gondolkodó mérnök; sokszínű non-konformista, aki olykor igen makacs volt, de mindig humánus, társaira odafigyelő, érdeklődő emberként viselkedett. A gépek iránti kíváncsiságát apja kis kerékpárszerelő műhelyében elégíthette ki, ahol gyakran segédkezett.

 

Életében először, nyolc évesen látott autót. Ez akkora hatással volt rá, hogy már ifjú korában versenyautókat kezdett építeni. Ennek a törekvésének 1936-ban lett vége, amikor egy autó versenyen szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett. A következő évben dugattyúgyűrű gyártó műhelyt alapított, Tōkai Seiki néven, mely többek között a Toyota-nak is szállított. A gyártás során felmerült technikai kérdésekre választ keresve és a gyártás tökéletesítése érdekében tanulmányozni kezdte a kohászatot.

A 2. világháborúban bombázások és földrengés is rombolták a gyárat, melynek megmenthető romjait még így is sikerült eladnia a Toyota-nak.  Ebből a pénzből, 1946 októberében megalapította a HONDA Műszaki Kutatóintézetét, mely akkoriban egy egyszerű faház volt.

A háború utáni nehéz években, felismerve és kihasználva az akkori, egyszerű szállítójárművek iránt fellépő nagy szükségletet 500 darab feleslegessé vált benzinmotort vásárolt, melyekről eredetileg katonai rádiókat működtettek. Ezeket a motorokat kezdték kerékpárokra szerelni. 1948-ban megalapította a HONDA Motor Company-t, ahol elnökként ő is részt vett a motorkerékpár gyártásban. Így indult el az „ÁLOM”. 1950-ben megnyitotta az első HONDA kereskedést.

 

Az 50-es évektől az alapító kreativitásának, kitartásának és az innovatív fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat rövid idő alatt a világ vezető motorkerékpár gyártójává vált.

 

1961-ben teljesül egy álma: győztes lett a Tourist Trophy Isle of Man motorkerékpár versenyen (mai MOTO GP verseny elődje). Akkor azt nyilatkozta: Amikor az Isle of Man-en nyertünk, akkor lettünk világcéggé.

 

HONDA úr, akit dolgozói kedvesen csak „Oyaji”-nak („Apa”) szólítottak, inspirálta kollégáit, hogy használják képzelőerejüket, és tegyék meg a tőlük telhető legjobbat. Megbízott kollégáiban, lehetőséget teremtett a fiataloknak és teljes szabadságot adott kreativitásuknak.

 

Hitte, hogy az embereknek kiválóságuk alapján kell előre jutniuk, nem pedig a rokoni kapcsolatoknak köszönhetően. Mr. HONDA visszautasította, hogy rokonokat ültessen vezető pozíciókba, és amikor 1973-ban nyugdíjba vonult, a vállalat irányítását szakértő kezekbe adta. Kiyoshi Kawashima lett a vállalat irányítója.  Soichiro visszavonulása HONDA Alapítványnál tevékenykedett, próbálva egyensúlyt teremteni a technológia fejlődése és a környezetvédelem között.

1980-ban a PEOPLE magazin az év 25 legérdekesebb embere közé választotta, második Henry Ford-ként említve.

1991-ben halt meg. Közel fél évszázadon keresztül válthatta valóra álmait. A HONDA szlogenje, amely hitvallása is volt: „Power of dream” - az álmok ereje - tőle származik.

 

A CÉG TÖRTÉNETE

 

Egy, a húszas éveiben járó japán fiatalembernek, Soichiro HONDA-nak volt egy álma: a tökéletes motorkerékpár kifejlesztése és legyártása. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően alakult meg 1948-ban a HONDA Motor Company Japánban. HONDA úr hitvallása: „HONDA: Az álmok ereje” azóta közismert céges szlogenné alakult. A vállalat kezdetben csak motorkerékpárok fejlesztésével és gyártásával foglalkozott, s csak 1963 augusztusában jelent meg először gépjárművekkel a japán autópiacon. Termékeik magas technikai színvonalát bizonyítandó, már kezdettől fogva részt vettek motor és autóversenyeken, ahol sikert sikerre halmoztak és az évek alatt a világhírig jutottak.

 

Néhány fontos állomás az álmok megvalósításának útján:

1946: Putt-putt” az első motorkerékpár neve, mely hangutánzó jelentéssel bírt, ugyanis az benzinhiány miatt ezeket a motorokat terpentin és fenyőgyanta keverékből előállított „üzemanyag” hajtotta és ettől a motoroknak különös hangjuk volt

1948:  megjelenik az első motorkerékpár

1950: HONDA Motor Company megalapítása

1953: az első ipari motor megjelenése a piacon, H sorozat

1959: az első, Japánon kívüli HONDA kereskedés megnyitása az Egyesült Államokban

1961: az első japán jármű márkakereskedés avatóünnepsége Európában, Hamburgban. Ezután gyors piaci terjeszkedés Nyugat-Európa számos nagyvárosában. (hazánkban erre kicsit többet kellett várni)

1965: első győzelem Forma-1 versenyen, a mexikói nagydíjon, Richie Ginther (GB)

1974: elkészült az 1.000.000. = egymilliomodik HONDA Civic

1988: a HONDA a Forma 1-es McLaren csapat partnere. A McLAren HONDA csapat 16 versenyből 15-öt megnyert (Alain Prost 7 győzelem, Ayrton Senna 8 győzelem)

1992: megalakul a MOTOR.PEDO Kft., a magyarországi HONDA kisgép importőr

2003: Asimo humanoid robot bemutatója Európában

2004: Unesco Bioszféra Rezervátum támogatása: A HONDA cég mindig nagy súlyt fektet a környezetvédelemre és környezett tudatosságra, mely jövőnk záloga

2006: HONDA Jet repülőgép megjelenése, mely már évtizedekkel korábban HONDA úr álma volt

2006: A HONDA RACING FORMA-1 TEAM első győzelme a Hungaroringen Jenson Button pilótával

2006: A HONDA környezettudatos fejlesztésének köszönhetően megjelennek a solarcellák a világpiacon

2006: a HONDA hidrogén hajtású autójának premierje, HONDA FCX (üzemanyagcellás jármű)

2011: a HONDA kisgépek értékesítése világszerte elérte a 100.000.000 = százmillió darabot

2011: a HONDA, mint márkanév, a világon a 19. legértékesebb (19,4 Mo. USD)

2012: elkészült az 1.000.000. = egymilliomodik HONDA Accord

    (Forrás: www.hondaakademie.de )

Copyright 2014 - Motor Pedo Kft.